A westernről

Rengetegen meg kérdezik tőlem, miért választottam a western lovaglást. Vannak köztük olyanok, akik egyáltalán nem ismerik és kíváncsiak; vannak, akik szeretnének belevágni, de még bizonytalanok; és vannak olyanok is, akik számára a western az, amikor a bőrkabátos, chaps-es fickó western nyeregben yiiiihaaaa-zva elvágtat mellettük az erdőben, aki nincs tekintettel se lóra, se emberre. Mert van, aki ezt tapasztalta.

Legtöbbünknek a filmekből ismert vadnyugat romantikáját jelenti a western. A nyerget, a kalapot, a szabadság érzését, amikor a cowboy hűséges lova hátán ellovagol a lemenő nap irányába.

 Feltehetőleg azt mindenki tudja, hogy a western stílus a marhák vagy egyéb állatok körüli munkákból alakult ki. Mexikóban, és Amerika déli területein hatalmas marhacsordák éltek. –kezdetben - szabadon, és csak a rajtuk lévő billogból tudták megmondani egy-egy elcsavargott bociról, hogy kihez is tartozik. Egy ilyen több száz vagy még több állatból álló csordát képtelenség lett volna egy nálunk honos pásztor + pásztorkutya párossal irányítani. Lóháton viszont nagy távolságokat is gyorsan meg lehetett tenni, hatékonyabban össze lehetett terelni a csordát, át lehetett hajtani őket más területre, le lehetett választani például egyes beteg egyedeket, be lehetett fogni őket a billogozáshoz, tehát rengeteg munkánál volt szükség a ló segítségére.

Tulajdonképpen többről is van szó, mint segítségről: ló ezekben a munkákban kulcsszerepet játszott: gyorsnak kellett lennie, hogy terelésnél vissza tudja hajtani a széthúzó marhákat; fordulékonynak és robbanékonynak, hogy követni tudja az állatok minden mozdulatát. (A hagyományos western fajták - quarter horse, appaloosa - gyakran együtt születnek ezzel a „cow sense”-szel, vagyis érzik a marha minden mozdulatát, mint egy jó pásztorkutya, aki a gazda utasítása nélkül is – önszorgalomból – fegyelmezi a rá bízott állatokat.) Tehát egy könnyen tanítható, izmos lóra volt szükség, aki semmiképp sem akadályozza a munkát azzal, hogy ijedezik, vagy ellenszegül.

A lovas a ló hátáról használta a lasszót vagy más eszközt, tehát egy kezével tudta csak fogni a szárat – ehhez a lónak a lovas minden segítségére villámgyorsan – automatikusan - kellett reagálnia. A segítségek is ehhez alkalmazkodtak. A szársegítség a western stílusban indirekt módon hat – ez azt jelenti, hogy ha balra akarunk fordulni, akkor nem a bal szárat húzzuk, hanem a lazán lógó jobb szárat érintjük a nyakához (neck-reining) és azzal fordítjuk balra. Emiatt a szár súlyos bőrből van (általában), hogy a ló megérezze, ha hozzá ér. A zabla a már kiképzett lovakon általában feszítőzabla – ami a hiedelmekkel ellentétben nem fegyelmezésre való, hanem arra, hogy a ló a legkisebb mozdulatokat is megérezze a feszítőkarok emelő hatása miatt. A western nyereg spanyol/ mexikói eredetű, és legfőbb funkciója a biztonság és a kényelem (gondoljunk a napokig tartó terelésekre) Nem hiányozhat róla a nyeregszarv, ami eredetileg arra való, hogy ha a cowboy meg akarja állítani a meglasszózott marhát, akkor ne rántsa ki a nyeregből, hanem a sokkal stabilabb nyereghez legyen erősítve a lasszó vége, és a ló súlya tartsa meg az állatot.

A stílus lényege, hogy a lovat nem hajtjuk és piszkáljuk folyamatosan: ha megtette, amit kértünk, akkor békén hagyjuk – ez a jutalma. Másik jellemzője, hogy kevésbé hangsúlyos a csizmasegítség és a szársegítségnek is csak jelzőértéke van. Legnagyobb szerepe a testsúlysegítségnek van.

A mai western versenyek a hagyományos, marhával kapcsolatos munkákat szimbolizálják.

-A reining vagy western díjlovaglás a ló legkisebb segítségekkel való tökéletes irányítását célozza meg.

-A cutting (leválasztás a csordától), a roping (lasszózás), a team penning (csoportos bekerítés) a marhák körüli munkákról szól.

-A trail versenyen a feladat a terepakadályok leküzdése.

-A barrel racing (hordókerülés) és a pole bending (szlalomozás) a gyorsaság és fordulékonyság versenye.

-Ezen kívül még sokféle megmérettetés létezik, ahol a stílust, a ló felépítését, az együttműködést stb. díjazzák.

Egyre több szó hangzik el az úgynevezett „suttogásról”, amit a westernből eredeztetnek, és úgy tűnhet, hogy a lóbarát belovaglás és kiképzés a western stílus sajátja. Ez csak részben igaz, ugyanis amikor a westernló még valóban munkaló volt, akkor megesett, hogy csak a nyereg volt állandó, a lovak cserélődtek alatta. A cowboyok nem kímélték a „munkaeszközeiket”, hiszen rengeteg volt belőlük. A cél a ló minél egyszerűbb és gyorsabb munkába állítása volt. Nem volt idő a ló „lelkére”. Természetesen voltak lovasemberek, akik már akkor is próbálták megismerni a faj természetét, és ezt felhasználva képezni őket; ez az, ami ma újra felfedeztek és hirdetnek. De én azt hiszem, a lóbarát kiképzési módot nem lehet egyetlen lovaglási stílusból származtatni, hiszen lószerető emberek mindenhol voltak/vannak.

Forrás:lovasok.hu